fbpx

Új szegmens felé nyit a hazai italgyártó
Bruno és barátai lesznek a gyerekek új kedvencei?

Budapest, 2023. november 14. – Sunnywood Farms néven új, elsősorban gyerekeknek szóló termékcsalád jelenik meg a boltok polcain november közepétől. Magyarországon most először kerülnek praktikus és végtelenszer újrahasznosítható alumíniumdobozos kiszerelésbe magas tejtartalommal rendelkező italok, amelyek csokoládé, vanília és eper ízben lesznek elérhetőek. A Sunnywood Farms kiváló minőségű termékei amellett, hogy tartósítószer-és mesterséges színezéktől mentesek, magával ragadó ízélményt nyújtanak, és egy izgalmas fantáziavilágot is megismertetnek a nagyközönséggel. Az italcsalád bevezetésével egyidőben szórakoztató animációs kisfilmekkel is készül a márka: a meséken keresztül Bruno és társai mindennapi életét és kalandjait kísérhetjük végig.

Köztudott, hogy a tej és a tejtermékek az egyik legalapvetőbb élelmiszerek közé tartoznak. A hazai táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® szerint a 6-17 éveseknek naponta három adag tej vagy ennek megfelelő tejtermék elfogyasztása javasolt*, de a korábbi, általános táplálkozási javaslatokban** is napi 0,5 liter tej, vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék fogyasztása ajánlott.

A Sunnywood Farms egy magas tejtartalommal (88-92%) rendelkező ízesített italcsalád, amely 2023 november közepétől csoki, eper és vanília ízekben lesz elérhető. A Sunnywood Farms italai minőségi összetevőket tartalmaznak, tartósítószer és mesterséges színezékek nélkül, végtelenszer újrahasznosítható, 250 ml-es aludobozos csomagolásban kerülnek a boltok polcaira, melynek belső bevonata teljesen BPA mentes. 

“A magas tejtartalmú italok szegmensében már bizonyítottunk, hiszen négyéves HELL ICE COFFEE márkánk kiváló minőséggel, széles termékportfolióval rendelkezik, és immáron számos országban piacvezető**. Úgy gondoltuk, a jegeskávé gyártásban szerzett tapasztalatainkat egy új kategóriában is kamatoztatjuk, hogy tovább bővülhessen az a fogyasztói kör, akik a Szikszón, Európa egyik legmodernebb töltőüzemében készülő, kiváló minőségű, magas tejtartalmú termékeinket élvezni tudják. 5 éves tervezést követően alkottuk meg az elsősorban gyerekeknek szóló termékcsaládunkat, a Sunnywood Farms-ot, mely nemcsak magas tejtartalmú ízesített italokkal lepi meg a gyerekeket, de egy komplett univerzumot is teremt, melyben vidám, tejes pillanatokat élhetnek át a farmot vezető bikával, Brunoval és barátaival.” – mondta el a Sunnywood Farms bevezetése kapcsán Szekeres Dóra, senior brand manager.

Az italcsalád bevezetését teljeskörű kommunikációs kampány támogatja, melynek keretein belül a hagyományos televíziós- és online hirdetések, eladáshelyi megjelenések mellett egy önálló virtuális Sunnywood Farms univerzum is debütál. A márka kedves történeteken, animációs kisfilmeken keresztül, szórakoztatva mutatja be Bruno és társai mindennapi életét és izgalmas kalandjait.

A gyerekektől egészen az idősekig, a Sunnywood Farms termékeit bárki fogyaszthatja, aki egy kiváló minőségű, ízletes, tartósítószer- és mesterséges színezéktől mentes, magas tejtartalmú italra vágyik.

*https://www.okostanyer.hu/wp-content/uploads/2018/08/Okostanyer_gyerek_A3_final.pdf  
**https://tejsziv.hu/tejtenyek

** A NielsenIQ piackutató 2023-es adatai alapján a teljes magyarországi, görögországi, romániai kiskereskedelemben – beleértve a dohányboltokat és a benzinkutakat is – értékesített darabszám alapján. A kiskereskedelmi index nem terjed ki a vendéglátóipari egységek forgalmára.  

A FARM

VILÁGA

Üdvözöllek a Sunnywood Farmson, ahol a jókedv találkozik a kreativitással! Lépj be az izgalmas kalandok világába, és ismerd meg szereplőinket: Brunot, a bikát, aki a farm szíve-lelke, Ryant, a farm őrét és csínytevőjét, és Emmát, a szeretetre méltó, okos bárányt.

A Sunnywood Farms nemzedékek óta egy tejtermelő családi vállalkozás, azonban amikor Bruno átvette az irányítást, úgy érezte, itt az ideje egy kis izgalmat és újdonságot vinni a hagyományokba. A megszokott tejnél valami még finomabbra és vagányabbra vágyott!

A farm mindig is minőségi, finom tejet biztosított, de Bruno egy kis rafinériával és néhány titkos hozzávalóval valami igazán varázslatosat alkotott belőle. Így születettek meg a Sunnywood Farms különlegességei: a selymes vanília-, az édes eper-, és az imádnivaló csokoládéízű ital.